Szerző: ReadUneDance

két fehérre meszelt
apró templomtorony
szakrális teret
mint temetőt
fog közre szüntelen
két kis csokor
levendula pára
kíséri szótlanul
őrzi azt ki sír

nyűg a nyűgözés
őszinte ősz helyett
léthe létezés
megbuggyant halleves

nemtelen bohóc
kell a mulatsághoz
mindenki szája íze
szerint festékben
fetrengő vágyhalom
sok réteg szín alatt
biztos távolságban
megbúvó emberi
unalmas fájdalom

zümmög a téboly
vérben a forgó
szemre vét a les
sarokra vágja
a rémeket vissza
érthetetlen ködbe
fémjelez múltban
rothadó jövőt

csahol a cseléd
csihol a csalárd
csikorognak a kerekek
halad előre a gép
rajzolt határokon belül
kettős szerepkörben
kőröz szüntelen

reggeli félhomályban
önzetlen ér a hit
messziről ragyogva házakat
viharra rajzolva színeket
égre felmutatva holdakat
épít napsugárt

vihart várni
felhőket
tiszta vizet
mennydörgést
őszinte hangot
villámot
lobbanó szikrákat
napot
tisztító fényt
mindennapi vihar

falak közé szorított
napfény jutott
nem szabad osztani
csak az észt
a fél színest
a felszínest
és elégni
a sötétedésben

értelemmel nyomni el
érzelmet a bőrön
mint csikket
kérget képez
őrizni a magunk
elleni erőszak
tanúhegeit
emelni a választ
küszöböt az újtól
tanúvédelem

talán túl sokáig vártam
a mentőcsónakot
a mentőcsónakban a tigrist
a tigrisben a változást
és nem láttam
az óceán tükrén
a tigris én vagyok