Szerző: ReadUneDance

nem lenni soknak
kevésnek maradni
lépésnyi gyávaság
távolítja örökre
az apró örömöt
végtelen magánnyá
szótlan hazugsággá
eljátszott bizalommá

kifordított undorral
fordítani a zajt
érthető szárnycsapkodásra
csak túlélési ösztön
bűzben fuldoklásban
friss melegség után
vágyni rossz helyen

álharcot hordanak
megrekedt mozdulatok
apró dobozokban
koppanak sóhajok
szétkarmolt üvegfalon
kettőnk között
megtörten égnek el
bőrünkön némán
visítva porrá
válik az élet

mások életébe
zárva pörög
a koppanóbogár
pókháló mosollyal
jégre rángatott
búgócsiga láz
marja apránként
szálakra elméjét
bontani szárnyait

napsugárt őrizni a télben
befőttesüvegnyi fényben
úszkál két aranyhalacska
titkos csillogású
meghitt kristálypalotájuk
tágas termeik ragyogják
boldog keringővel
szerető visszhangjuk
öleli óvón üveglelküket

utolsó fény
játszmák sötétjében
pislákol a másik
tüske sebében
világít a fájdalom

villanypásztorok között
mezőn bolyongó
éhhalál az út
kertje nincs
másokéban játszva
köreten fuldokol
amíg engedik

illanó illúzió
szövi be az agyamat
ideáll az ideád
ölelem az árnyékát
barlangrajzok
barangolok
tapogatom a falat
díszlet volt csak
pantomim már
mímelő vasakarat

az utolsó könyv is
felkerült a polcra
kiolvastam belőle
többször minden pontot
szakad a kötés
konyul a szamárfül
nincs azonosulás
a főhős most már
én vagyok

járunk körbe-körbe
szabásmintánk
szaggatott szálain
szabad akaratból
követjük a szabályt
csak a méret változik